Június 01.

Új hónap jött, ezzel együtt egy új énem is.

Mindenki nagy meglepetésére leszartam mindent és azt tettem, amit végre én akartam saját döntésből! Bátor voltam és levágattam a hosszú (egyenes formátumban, fél-mellig-érő) hajamat. És most, az emberek nem győzik feldolgozni, megérteni miért tettem...  Én meg csak meg vonom a vállamat és azt kérdem, miért is ne tettem volna, ez csak haj? Igen, három évig növesztettem és meguntam vége, sok ok miatt döntöttem így. 

Leírom miért is:
Első sorban főleg azért, mert igénytelennek éreztem magamat;
a tükörbe nézve reggelente egy hajótörött Robinsont láttam az arcom helyén;

nem szeretek sokat foglalkozni a hajammal... és a göndörrel pedig kurva sokat kellene.

Nem éreztem magamat túl fiúsnak vele,

nyáron melegít, ha fúj a szél az arcomba pakolta a tincseket, 

amik nagyon csiklandoztak, néha meg szúrtak eléggé.

A hajvégeim katasztrófálisan el voltak töredezve

Sokszor és látványosan csúnyán hullott a hajam, 

nem beszélve arról hogy milyen nehéz volt a fejemen. 

Ja és ennek a tetejébe még mocskosul öregít is a hosszú haj. ^^ 

Szóval elmentem a fodrászos barátnémhoz, aki meg nagy örömmel szabadított meg terheimtől. 3 óra munkája alatt, megfiatalodtam és megcsappant a haj mennyiségem és hosszom, könnyebb lett a fejem és nem kicsit divatosabb is. Átváltoztatott teljesen és nagyon tetszik, bár hamarosan újra kell menjek, ezek után majd rendszeresen, mert mocskosul gyorsan fog nőni... sajnos. :C De a jó benne, az hogy mindig majd valami újat ki tudok próbálni és többet nem lesz hosszú, sem közép hosszú hajam. :D Erre az életemre végeztem vele.  Íme az átalakulás eredménye....

 És most minden egyéb másról írok. :)

Hónapok óta kerülgetem a forró kását, akarom meg nem, talán meg majd és társaik. Amit szerettem eddig csinálni, már nincsen meg bennük a FUN-faktor és hogy őszinte legyek, sajnos többet töröm a fejem és tudnék sírni miatta, mint kellene. Ezért nagyon nagy valószínűséggel a cosplayes és nagy mennyiségben a rajzos dolgaim amik függőben vannak be lesznek fejezve, hosszabb időre. Magamnak sem mertem eddig bevallani, hogy ez csak pótcselekvés... nem lesz semmiféle új terv, az a pár ami van talán meg lesz csinálva és pont. Nem lesz több kontaklencse és paróka rendelés sem, úgy érzem kihoztam magamból mindent amit tudtam. Már nincsen ami motiváljon, hiába próbálnak a kedves emberek szeretgetni és biztatni, a belső iránytűm (még akkor is ha szar), de másfele mutat. Szerintem elértem azt, amit másnak sok évek alatt sem sikerül, és most meg már nem akarom tovább folytatni...ha emiatt megutálnak, csalódást okozok vagy szánni fognak akkor így jártam, de nem kényelmes már mások bőrébe bújni. Önmagam akarok lenni, álarcok nélkül. Azt szeretném, ha a tükör a fürdőszobában, azt mutatná, aki most vagyok és nem azt aki lehetnék. És nem a megtörtség szól belőlem, hanem a realítás élménye. 

Rajzokról meg hát, sosem voltam olyan penge mint ahogyan mások, ez is csak egy valami ami megy egy szinten és kész. Már elértem abba a fázisba, amikor szívesebben nézem másokét, sem mint, hogy én leüljek alkotni. Minek? Elégedetlenkedni fogok vele és csak bánatos leszek, hogy nem úgy sikerül, ahogyan szerettem volna. Az emberekkel is így vagyok picit, minek beszélgessek, ha a szöges ellentétpárját fogja kihozni, abból amit szeretnék.... akkor inkább befogom és nem beszélgetek. A csend néha jobb, mint kinyitni a számat és bármit is mondani, ez van. 

Most nyáron szerintem azért lesz a legjobb nyaram, mert mindent le fogok szarni, ahogyan most a vizsgákat is meg minden mást is. Úgyis újra kell csinálnom a tárgyakat... igazából minél többet vagyok a suliba, annál jobban  rájövök, hogy nem túl sokat segít abban, hogy túlélők legyünk. Legalábbis ebben a világban...vagy az én világomba, úgy érzem kinőttem az iskolát.... nem érzem magam oda valónak. Retek-nagy hazugság lenne magam fele, ha azt mondanám jól érzem magam ott, túl sok mindent tudok és látok, amit még sokan nem és nem akarok oda tartozni. Sokszor gondolkozom azon, mi lenne ha....

Nem végezném el vagy elvégezném? Mind a kettő esetben semmi.... menne tovább az élet. Mert így sem biztos, hogy meg lenne-e a diploma vagy sem. És ha megvan... sok értelme van? Nem hinném. Amit meg dolgozni szeretnék lehet nem is vennének fel vele. Sőt néha azon gondolkozom, akarok-e egyáltalán dolgozni? Azért, hogy úgy legyen mint most diák munkában? Inkább léptem, le azért hogy itthon legyek, sem mint hogy ott keressem a pénzt és töltsem el az időmet, az életemet.... a fiatalságomat. Hmm nos ilyen kérdésekkel van tele a fejem... rengeteggel. 

Nekem mi a tanulság, amit továbbítani tudok mindenkinek: Az, az hogy a legjobb megoldás az, ha nem oldod meg őket, csak ha eljön az idő. Amikor amit helyesnek látsz, az a helyes! Nincsen egyéb jó megoldás, egyetlen helyes döntés van, ami szívből jön. És senki ne féljen kimondani azt a szót, amitől retteg vagy a megoldástól. Istenem, mennyivel előrébb volnék, ha lett volna merszem nemet mondani! Emberek, merjetek ellenkezni és kiállni mindazért ami nektek helyes. Nem vagyunk egyformák, nem vagyunk egyforma sorsra szánva nem lehet mindenkinek egy megoldás a jó megoldás. Szóval, aki mer az előrébb jut, aki elnyomja magában, amit akar megbánja és nem is csak egyszer.

Nem tudom mi lesz vagy mi nem a jövőben, de amit nem akarok arra nemet fogok mondai. ÉS a legfontosabb, ami nem az én gondom azért nem fogok aggodalmaskodni többé.  Mellékesen a facebookról kitöröltem közel 200 embert, tudom gonosz vagyok, de minek nekem ennyi ismerős pluszba?