Húsvét

Úgy tűnik az élet megint úgy, hozta, hogy térjek vissza a blogoláshoz, azt hiszem most már a maradék reményeim is elszálltak az emberekbe és az emberiségbe vetett hitemet illetően. Mivel, egy ideje az emberek úgy játszadoznak velem, mint a rongy játékokkal szokás. 

Napról napra, erősödik bennem, hogy elmenjek jó messzire távol az emberektől egy tengerpartra vagy az erdőbe élni egyedül, ahol senki sem zavarhat magányomban. Nem tudom, mit követtem el, amiért ekkora büntetést szabott rám az élet... semmi sem működik. Hiába próbálok kedves, rendes, közvetlen lenni MINDIG és kivétel nélkül megszívom. Kurvára minden mindegy állapotban vagyok... ha nem lennék kurva gyáva már régen kiléptem volna a panel ötödik emeletéről az ablakon. Fejben már annyiszor megöltem magam, hogy nem tudom megszámolni sem... pffff.

No mindegy. Ma is el fog telni egy nap, miközben én egyedül a szobámban ülök és kurvára senki sem keres meg. Miért is keresne meg? Ha én keresek bárkit az sem, jó mert dolgozik, nem ér rá. Éppen az öribarijával lóg. Gecire undorodom ettől az élettől, amit "ajándékba kaptam". Akkor inkább kösz nem kell. Így nem.

Vége

Gyönyörű este volt a tegnapi. Akkor jöttem rá, hogy szingli vagyok... kidobtak. Egy fotó árulta el az egészet, csak egy laza kis smárolós kép... és hozzám pedig annyi nem jutott el, hogy bocsi de vége. Vagy valami. Gerinctelenség... még csak születésnapomkor sem írt... ezt kaptam születésnapomra: Megcsalást és elhagyást! Szabad vagyok... nagyon jó! Soha többet nem érhet hozzám senki sem.... elég volt.

Félév az életemből, tele hazugsággal és illúzókkal. Istenem.

Kötelékek, varratok, tavasz

Áááh. Jó régen nem voltam itt fenn. Nagyon furcsa feltolni ide a kicsi arcocskámat. Hullámzom még mindig. Egyre kevésbé van bennem az élet nevű dolog. Napról napra azt kívánom, bárcsak elérne a vég és akkor végre nyugalmat lelhetnék, egy másik világban. Földi testem megpihenhetne és kiszabadulhatna belőlem az ami a testbe zárva vár. 

Szerelmes voltam... nem tudom képes leszek e valaha újra szeretni. Bennem most akkora űr van, hogy az már egy feketelyuk... mindent elnyel magába szív és sosem elégszik meg semmivel. Belülről emésztem fel magam... csak ennyi van. Senkit sem akarok a környezetemben megrémíteni, de attól félek hogy sosem épülök fel... És a szívemet hiába varrom meg újra, ott ahol egyszer elszakadt a varratok örökre ott maradnak és minden dobbanásnál fájdalmasan fogják húzni az izmokat. 

Egyébként meg itt a gyönyörűséges tavasz, nem győzőm gyerek szemmel nézni az anyatermészet gyönyörűséget, amiket megalkotott. Bárcsak embereket is ilyen szépnek teremtették volna. De nem mi gyarlók vagyunk... sosem fogunk olyan illatosak és olyan csodálatosak lenni, mint egy fűszál vagy mint egy színpompás virágszirom. Vagy mint, a hatalmas nagy és gyönyörű kék égbolt a fejünk felett.

Hiányzik az régi énem... nem tudom hová lett. Elromlottam, elfáradtam és nincsen hitem. Elfogyott, kimerült, elveszítettem. A remény játszik még velem és a világommal, de már bizalmatlan vagyok a reményekkel szemben is. Nem tudom merre visz az utam és hogy hová haladok... de egy biztos, ha ez így megy tovább nem várom meg a nyarat, hanem az örök nyarat választom és visszaadom a földnek a testem, minden lehetőségemmel együtt. Eleget küzdöttem, nem fogok tovább harcolni... azt hiszem mára ennyi depresszió éppen elegendő volt. Remélem.

Születésnap

A 24. életévem nem sokára betöltöm... óramű pontossággal 35 perc múlva.

Nem tudom...

Az élet megevett, megrágott és kiköpött... minden egyes nap egy lépéssel közelebb tol, ahhoz hogy egy szép napon, valami csúnya módon tegyek pontot a nem túl szép életem margójára. Én hiába akarom, de az élet mindig nem... akkor minek ez az egész? Felesleges ezért az összes év amit kaptam... Bár másnak adatott volna meg hogy éljen helyettem.

Tudom honnan jöttem, jól ismerem a múltam.

Mégis, a jelen pillanatban nem tudom ki vagyok, mit akarok igazán és hová tartok. Feladtam sok mindent, hogy eddig eljussak és rólam is sokan már lemondtak. Túl bizonytalan a helyzetem, és képtelen vagyok felkelni rettegés nélkül álmatlan álmaimból.

Mert, tudom hogy a holnap is eljön és megint próbák elé állít. Még több fájdalom, szenvedés és reménytelenség. Nem tudom élni azt az életet, ami nem létezik… és így nem is akarom.