Nagyon nagy a gőz a lakásban, alig lehet létezni. A szellő nem fúj keresztül semmit sem, nem mozdul a légtömeg csak áll és reszket, még éjjel is, amikor sötét van és csak a csillagok pislákonak felettünk. A város öntudatlan állapotban alussza az igazak álmát és mi az igazi álomhozók csak várunk... az álmokat adó varázslatot már szét szórtuk az elbóbiskolt áldozatok feje felett, s nekünk a szemünkre egy porszemnyi sem maradt. A nap első sugarai töltik majd újra a varázslatos bársony szütyőt álomporral és az emberek reggeli első ásításai és nyújtózkodásai jelzik majd, hogy vége a műszaknak és akkor végre pihenőre adhatjuk a fejünket. Mint a drog függők egy csík port szórunk az asztal lapjára és orrunkon egy határozott mozdulattal elszívjuk a port és révületbe egy olyan világba lépünk, ahol minden illúzió valóság és minden valóságosnak hitt dolog, egy illúzió.
Az álom manók, anti-narkolepsziában szenvedő képzeletbeli varázslények, csak az álomporral képesek alvásra. Időnként úgy érzem, én is pont egy picit ilyen vagyok, amikor a tízemeletes betondzsungel szívében csak az én ablakomban világít az üveg, mert a dolgozó asztalom felett megint készül valami. Vagy egy kötött könyv, egy festmény, egy ceruzarajz vagy éppen egy négy soros vers vagy egy több oldalas blog bejegyzés. Az éjszaka a csillagok és én az éjjeli csillagpásztor. Elgondolkoztat időnként, hogy a testemen az anyajegyekből összekötött csillagkép és a karomon levő csillagok vonzata a csillagpásztorkodás, vagy éppen fordítva és csillagpásztorkodásom pecsételt jele a tetoválás. :) Sosem tudom meg pontosan, de egy biztos, ezt már nem mosom le magamról és nem is akarnám! Soha nem fog eltűnni! Ez vagyok én.
Az utóbbi időben egyébként, érdekes de nem tartanak embernek és jó értelemben, ami furcsa mert nem érzem magam annak általában. A lényeg, olyan lénynek tartanak, aki azért nem tud visszajutni az eredeti szférájába mert az emberi gyarlóságok és az emberi kapcsolataim azok, ami miatt nem térhetek vissza eredeti helyemre, amit részben igaznak gondolok, más részt meg egyáltalán nem. Fizikai szinten tudom hogy ember vagyok de tény van egy olyan kiismerhetetlen részem, ami nem lélek és nem is emberi hanem valami földi szavakkal nem elmagyarázható csupán érezhető, azoknak akiknek van erre antennájuk. :D Szóval nem csak én gondolom, hogy messze vagyok a normálistól, hanem a környezetem is. Még egy okkal több, amiért megnyugodhatok. :)
Megyek iszok egy kis hideg Kólát sok jéggel, és megpróbálom elásni magam mélyre. NAgyon meggyulladok.... el fogok olvadni holnap, ha ez így megy tovább a kádba költözöm a hideg víz alá. :"D
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése