14/366

Dühös-fájdalmas Hisztis poszt: *ha érzékeny vagy az ilyesmire ugord át MOST*

Ez a ma este annyira szépen indult, hogy azt hittem hogy ennél nem lehet már jobb...

és megint TÉVEDTEM, akkor lenne a legjobb ha végre meghalnék. Mindenkinek könnyebb lenne az élet nélkülem. Nagyon kevés választ el, attól, hogy véget vessek ennek az egész rémálomnak, és a halál lehet a megváltás lenne, a kínok börtönéből. 

EGy kibaszott vágyam van, de úgytűnik SOSEM fog teljesülni. Nem tudom, hol rontom el, de ha ennyi próbálkozás után sem megy, akkor inkább csendesen és magányban akarok nyugodni térni, örök hosszú álomba..... Reszketek, remegek és sírok ma este már nem fogok aludni... Minek? 

Megvárom amíg annyira fáradt nem leszek, hogy össze essek.... inkább meghalok érted. Nem tudod, hogy mennyire fontos vagy nekem, és nem érzed, azt amit én. Ha nem szeretsz, akkor majd a végzethez imádkozom, hogy ne lássalak többé és legyek az övé, legalább lesz kit szeressek, aki viszont szeret... 

Fáj, hogy nem látsz, amikor csak neked akarok lenni a napsütés az égen, a csillagok a fekete égen, madárban a dallam, lombok közt a susogó szél.... minden kincsemet eléd szórtam, és mégis úgy érzem, hogy ez sosem lesz elég, nincs már mit lábaid elé felajánljak az életem maradt egyedül csak. 

Istennek megmondtam ma a magamét, és tudod mit ő sem hallotta ezt meg. Egyedül, örökké kurvára egyedül ebben a mocskos világban. Minden éjjel magányban! Tudod mi a kín? Mikor te meghalsz belül mert a másikat annyira szereted, és közben csak apró pillanatkora vesz észre? Megőrjít...nem bírom. Könnyeim hullnak csak, miközben zihálva hümmögök. Te fasz, kurvára imádlak.... de minden hiába. Én sosem hazudtam, mindig őszinte voltam... mit értem vele, azt hiszem kurvára mindegy... főleg neked.

*****

Három órával később megnyugodtam. Már nincsen semmi baj, egy érzelmi töltés szakadt ki belőlem... ami régóta nem akart kijönni, fájdalmas volt, mert ki kellett tépjem magamból, ezt volt az utolsó tüske, ami megmérgezte az életemet, és ez azért fájt annyira, mert ezt annak idején én döftem magamba a részemmé vált és nem akartam megválni tőle, mélyre kellett ássak érte és kitépni kegyetlenül. Leszámoltam magammal és ezzel az elmérgesedett tüskével. Könnyeim elapadtak, a belső vihar megszűnt, és most csend van, az óra kattogása és valami gyengéd szellő, ami körbe ölel és védelmez, a hideg köd ellen.

Tegnap este ahogyan sírtam, a természet is sírt velem, eső formájában. Ma reggel a rossz kedvem felemelte a szürke és fehér köd felhőt és ahogyan elfogyott belőlem a napsütés úgy lett kint megint mínusz és hideg. Nem vagyok összekötve a természettel és az időjárással? AHA HAGYJUK JÓ....de kurvára egy vagyok az időjárással...szóval egy ideig még hűvös lesz, mert a szívem lassan fog kiengedni, de esőre nem kell számítani már ez a jó hírem! 

Alvás.