Belső és a Hangok

A mai nap minden volt bennem, drámától a tragédiáig nem mondok semmit, arra a kérdésre: Hogy vagyok? Hát egyszer itt és másszor ott nagyon erősen liftezem, nem tudom mikor állok meg, de már lassan hánynom kell, mert kikészíti a gyomrom ez az erőszakos fel és le mozgás. Szerencsére ma az iskolában eltöltött idő csodával határos módón kitisztotta a fejemben lévő homályt és a liftezést is lassította. Nagyon jó érzés most picit lassabban haladni, nem érzem annyira kellemetlennek. Sőt egészen jó, de ez még nem a végcél. Kiakarok szállni a liftből, igen ez a végcél.

Videóztam is ma a többieket alkotásközben, hát gyakrabban kellene videózzak... :D Rettenetesen öröltek neki és utána a felvételeket számtalanszor visszapörgetve röhögtünk rajta mint a hülyék. Kurvajó volt ismét nevetni. Rám fért ma, imádom ezt a kis bagázst kezdek otthon lenni. ^^

Mai hátralevő programom az volt, hogy nekiültem elemezni és zenélni. Rendkívül inspiráló volt a mai zen óra tradícionális hangszer hangja és a tus festészet, a cselekvés által a fejemben a káosz megfagyott. Ennek tükrében úgy határoztam itthon megpróbálom megismételni a pillanatot. Leültettem magam a székbe, a mikrofont bekapcsoltam és megszólítottam a hangszert. Belepréseltem a tüdőmből kiárramló lényt. Elindult valami megállíthatatlan folyamat a lény kiszabadult és nem maradt csendben. Ez egy átváltozás volt. Átalakulás ami során, a különből egy lett. Ez az érzés töltött el miközben játszottam. Nem voltam azonos magammal vagy a hangszerrel, pillanatnyi törékeny játékká váltunk. Akár a hangok, amíg léteznek ameddig rezegnek a levegőben. Ez olyan mint egy varázslat.

Azon gondolkozom fel merjem e tenni, vagy úgy el fogják lopni mint a szél?.... Ajj ésésés olyan gyönyörűséges véleményt kaptam rajz formátumban, hogy mindjárt összepisilem a bokámat. Istenem, de jó érzés amikor rajzolnak neked, végre tudom miért szeretnek tőlem kapni az emberek. Leírhatatlanul jó.
Hát népek ennyi volt mára a többit meg úgy is jön.