Elégedetlen

Azon gondolkozom éppen, hogy a hangos zenével lehet csillapítani az idegeket? Gondolatok száguldoznak a fejemben őrjítő sebességgel és mindenféle formában csapkodnak fejemben, akár a szikláknak vetődő tenger hullámai. Mert bizony, a gondolatok nekivetődnek a szikláknak és tajtékformában újra neki csapódnak, amíg van hullámzás. Hullámtörőnek próbálom alkalmazni az zenét, valamennyit enyhít rajta, de nem megoldás nem szűnik meg tőle a forrás, ami a tenger. Onnan merülnek fel és oda kellene visszatérjenek talán. Írok, az ujjaim közepesen gyors sebességgel kattognak a billentyűzet 4 mágikus során és a karakterek egymást váltva a felületre vetődnek ahogyan a víz, szabályos sorrendben, -gondolatok- szavak formájába rendeződve. Egy pillanatra megtorpantam, -talán megőrültem- ez a gondolat állított meg... Durva mennyire összetett és bonyolult az ember, soha nem fogjuk kiismerni magunkat.

Semmi különös nincsen, egy darabka bennem összezáródott, akár egy virág szirma. Ez a motiváció virága volt, értéktelennek látom a világot és benne magam, a betöltött szerepemet. Elégedetlen vagyok, törekvéseim nem szolgálnak célokat senki nem segít és én sem tudok. Antiszociális. Az egyetlen vicces szó körülöttem a pszichoaktív szerek, így olvastam egy könyvben. Unalmas, haszontalan, semmire kellő vagyok. Jelen pillanatban, így érzem. Nem lesz könnyebb később sem, szeretném ha jobb lenne, de a világ gonosz, csoda hogy még élek. Biztos vagyok benne, hogy csak a megfelelő pillanatra vár és Puff vége lesz a dalnak örökre. 

Egy régi fotóm hangulata van bennem: 

*Saját felvétel, 2010.szeptember*