Május 23.

Eltűntem minden honnan... sok mindenen gondolkozom és arra eszmélek fel mindig, bármi is az amin éppen jár a fejem, nincsen benne sok vidámság. Ahogyan belül bennem sem, hiába minden. Akire szükségem van nincsen velem, amit szeretnék mindig messzebb úszik amint közelebb lépnék felé. Annyi minden van bennem és mégis, örökké kevésnek érzem magam belül. Emellett unalmasnak és érdektelennek, én azt gondolom az emberek így látnak... és most jön a java akármennyire is tűnhet úgy, hogy megbízom mindenkiben... senkiben sem bízom, sőt még magamban sem. Ezért nem nagyon tudok mit kezdeni sok mindennel, többek közt magammal se.

Olyan mintha, egy átok ülne rajtam, attól a pillanattól, hogy megszülettem, nem sokan maradnak meg a környezetemben és a legtöbben ha megunnak odébb állnak. Nem fáj, de nem esik jól sem. Ma azon gondolkoztam a fürdőkádban, ha írnék egy búcsú levelet és elküldeném mindenkinek, ki hogyan reagálna arra a hírre, hogy többé nem tud velem beszélni majd és nem tudunk találkozni sem. Egyetlen egy embert láttam magamban teljesen megsemmisülten zokogni, és látni azt ahogyan nem tudja elviselni a tényt, hogy már nem élek. Egyedül érte és csak érte vagyok hajlandó életben maradni, ha már neki sem jelentek semmit akkor....

Nem vagyok hangulatban, ez van érzelmi hullámvasúton vagyok állandóan, napról napra nem akarom azt, amiért régen úgy sóvárogtam. Egyre kevésbé vonz az ötlet, hogy bárhova is menjek többesszámban... minek? Amikor én mennék, akkor meg mintha a szavaim a szél süvítése volna, nem kapok rá választ, hagyjuk inkább akkor a legjobb dolog amit tehetek, hogy itthon maradok a szobámba bezárkózom, teszek be valami kellemes zenét és olvasok vagy kockulok vagy valami olyan tevékenységet csinálok, ami nem hasznos de addig is ébren vagyok. Nem tudom már sok minden felől, hogy akarom-e....

Egy biztos nem akarok haszon ember lenni, aki csak azért keresi fel a másikat mert valami kell, mert éppen mesélni szeretnék, inkább akkor csendben maradok és senkihez sem szólok. Majd megbeszélem magammal, abban úgy is profi vagyok. Ahhoz képest, hogy mindenki szerint életképtelen vagyok egyre többször jövök rá, hogy tényleg igazuk lehet, bár akkor sem hiszem el mert ilyen.

Nem szeretek ilyen lenni, de ez is én vagyok.