Az elmúlt két nap katasztrófális volt annyira semmit úszkálok a semmittevésben és abban, hogy életképtelenül csak lógok a levegőben. Gyakorta elalszom, ha egy picit kényelmesebben ülök vagy fekszem. A nyakamon vannak a vizsgák és a tanulni valók, de nem visz rá a Jó Isten sem, hogy neki essem és legalább egy tételt elolvassak naponta. Semmi sincsen, de az bőven. :I
Leültem firkálgattam kicsit, de nem vagyok attól sem elájulva, látványosan a kis csillag létem erősen most egy hullócsillag formátumba minősült át és csak zuhanok magatehetetlenül, közben akik látnak kívánnak tőlem, hátha teljesül... remélem legalább nekik teljesül, amit szeretnének. Én jelenleg mindennap meghalok egy kicsit belül, elégnek a darabjaim és egyre kevesebb marad a saját igazi lényemből. Távolodom a világtól, kezdem megutálni megint az emberi fajt, amikor azt hittem végre megtört felettem az átok és mindennek boldog vége lesz. A valóság az, hogy nincsen boldog vég és nincsen bennem olyan rész, ami képes erre. Emberi hulladék vagyok, de csak azért mert nem vagyok igazán ember. Nem sikerült. Nem is akarok ember lenni, semmi értelme, ez egy olyan játék, amelyben én soha nem nyerhetek. De már lemondtam a győzelemről, jelentéktelen emberi vágyak és szenvek alkotta mámoros borvirágos illúziók. Viszlát veletek.
Túl közel engedtem magamhoz az embereket, és bizony újra összetörték a szívemet. De fáradthatatlanul, újra összerakom, még akkoris ha a szilánkjaitól a vérem kicsordul. Nem számít már. Elmegyek bomlani kicsit. :'c
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése