18/366

Szeretnék végre egyszer úgy felkelni reggel, hogy tudom élvezni megint hogy élek, van miért felkeljek... 

Az utóbbi elmúlt három hétben annyi szarral kellett megbirkózzak, hogy többször megfordult a fejemben, hogy véget vetek az életemnek. De mindig időben nyúlnak értem a segítő kezek, és nem hagyják, hogy még jobban elsüllyedjek. Most perpillanat a szerelem miatt, az ígéretek ígéretek maradtak, a szavakat nem bizonyítják a tettek és jelen pillanatban nekem fáj a legjobban és én nem tudok tovább lépni. Ezen a héten szerda óta mindennap sírással kelek és úgy is fekszem le aludni, álom nélkül alszom. Nem tudok enni, inni, örülni... kezdek kiégni, felőröl a tudat, hogy baj van és nem én vagyok aki nem mer beszélni róla... 

Nem tudom mit tegyek. Nem tudok nem gondolni rá... nem tudom elengedni, felemészt a bánat, hogy csak én érzem az ő hiányát. Fizikailag pedig, sokszor van szív fájdalmam, nem tudom hogy ennek köszönhető, de mivel nem volt eddig, valószínű, hogy ezért van. Sokszor elgondolkozom, azon, hogy lehet ideje lenne tovább lépni, mert az életeink jelen pillanatban egyszerűen nem élhetőek így... távol vagyunk egymástól minden értelemben.... *mély sóhajtás* Nem tudom mi lesz, nem tudom meddig bírom még úgy, hogy a szívem nem esik szét....

*8:46 elmegy önéletrajzot írni*

Azóta már háromszor elsírtam magam... florence baszdmeg imádlak, te vagy az én meg mentőm, az életeink közös fájdalom szívszálakon futnak. Amit megélünk azt művészetben tudjuk átadni és megélni, feldolgozni és a világnak tovább adni. Mai napom érzés világa...